TODA – a csoda gyereknyelven!
Glitterbird- művészet a legkisebbeknek
0-3 éveseknek
Füge Produkció - Szkéné
Szkéné Színház és a FÜGE közös előadása.
Zenés, irodalmi est Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész előadásában, Négyessy Katalin gordonkaművész közreműködésével.
Az előadás a DEKK projekt része.
Vinnai András tanulságos, kellő komolysággal komponált, mélypszichológiai munkájából kiderül, hogy a férfiak sok mindent szeretnek, sok mindenre vágynak, de természetesen leginkább egy nőre – vagy egyszerre többre is.
WILLIAM SHAKESPEARE: RÓMEÓ ÉS JÚLIA
Kosztolányi Dezső fordítása, Mészöly Dezső fordítása részleteinek felhasználásával
Korhű előadásunk célja bevezetni a szerelembe, a létezés fő misztériumába, amelytől megdicsőül a mindenkori ifjúság és elutasítja az értelmetlen halált.
Soma a nevem, szürke kisegér vagyok. Megláttam egy fehér egérlányt. Na, ebből lett csak a bonyodalom! Majd meglátjátok! Néha csodára van szükség, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. A csodát pedig bátorsággal és küzdelemmel lehet kiérdemelni..
A nulladik perc ősbemutató, csodás látványvilágot és igazi sztárparádét ígér. Udvaros Dorottya, Grisnik Petra, László Lili, Pataki Ferenc, Rohonyi Barnabás, Ficzere Béla játsszák a fordulatos komédiát.
Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott próbálkozásokat a távolság és elszigeteltség leküzdésére. Bármennyit tűnődöm is e tervemen, sosem tudom lezárt egésznek tekinteni. Leginkább valami sötét, áradó vízsodrás képzetét kelti bennem: arcok, mozdulatok, hangok, kiáltások, fény és árny, hangulatok, álmok, semmi sem szilárd és teljesen megfogható. Álom, vágy, esetleg csupán reménykedés vagy félelem, melyben épp az iszonyatost nem mondja ki senki.
Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon.
Ingmar Bergman
(Csatlós János fordítása)
Fotók: Éder Vera
gyermekmusical
A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása
A CRESCENDO MUSIC MANAGEMENT™ BEMUTATJA:
ÓPERENCIÁN TÚL
MESE • MUSICAL • KONCERT
ÉNEKESEK ES TOVABBI INFORMACIOK: WWW.OPERENCIANTUL.HU
Ezen a rendhagyó városi sétán fizikailag alig hagyjuk el a színház terét, inkább a képzeletünk szárnyán barangolunk Erzsébetváros egykori és jelenkori helyszínein - az öröm és a szabadság nyomában. Szórakoztató anekdotákkal és interaktív játékokkal várjuk a felfedezőkedvű kalandorokat.
Játék és tánc Lorca alapján.
Mese száz percben az andalúz szerelemről.
ZENÉS SZÍNHÁZI előadás és koncert két felvonásban!
RAY COONEY: FUNNY MONEY – ROSSZ PÉNZ NEM VÉSZ EL - MÚZSA BÉRLET I. ELŐADÁS
Bánfalvy Stúdió, Budapest
vígjáték
Dumaszínház est
A Színházrendezők Viadalában a Momentán színházat játszik: népszerű drámaírók, karakteres színházrendezők, öntudatos statiszták és hóbortos színészóriások bőrébe bújva improvizál.
Felcsendülnek az est folyamán ezek a slágerek: Te rongyos élet /Mondd meg hogy imádom, a Pesti nőket /Álom álom, édes álom / Túl az Óperencián / Az asszony összetör/ Hej cigány /Hajmási Péter…..és sorolhatnánk hosszan.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Dumaszínház est
10+
120 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: bunraku, óriásbáb
A SZINDRA TÁRSULAT előadása üzenet a mai fiataloknak, hogyan veszíthetjük el egymást, és magunkat egy fesztivál mámorában.
Az előadás a DEKK projekt része.
Az élet véges. 40-nél van vége. Vagy nem…?
Töredékek szólalnak meg Szabó Magda csodálatos életművéből Piros Ildikó Kossuth– és Jászai Mari–díjas, Érdemes művész előadásában és szerkesztésében.
“Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?”
/Edgar Allan Poe/
Miért nem jó ötlet egy családi ünnepen beadni szeretteinknek, hogy születendő gyerekünket Hitlerről nevezzük el? Mert lehet, hogy elhiszik. Mert egy kis hazugság túl sok elhallgatott igazságot szabadíthat a nyakunkba. Mert kicsúszhat az irányítás a kezükből, és könnyen lehet, hogy nincs visszaút..
Ismét felnőtt egy tehetséges, új generáció a néptánc iránt komoly elhivatottságot érző alkotók közül. Ezek a fiatal koreográfusok ott vannak a magyar színpadi néptáncművészet élvonalában, de hivatásos táncegyütteseknél eddig alig kaptak lehetőséget, hogy bemutathassák egyedi, csak rájuk jellemző, friss szemléletű műveiket, azt az újszerű látásmódot, amellyel ők a mi közös „régi” kultúránk felé fordulnak.
tragédia magyar nyelven a Szophoklész Élektrájából
Kik ezek a férfiak és nők, akiket megformálnak? Lehet, hogy ők mindig ugyanazok a személyek, csak a körülmények változnak? Ha változnak, miért változnak? Furcsa titok lappang a háttérben. Önökkel együtt talán sikerül megfejtenünk…
Dumaszínház est
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!