Színház

1813 program


A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát, házasságát, íróvá érését.

A Budaörsi Latinovits Színház meghívására szerepel Bácskai Juli Pszichoszínháza minden hónapban egyszer, a Városi Ifjúsági Klub helyiségében. A színházalapító-író- pszichológus szakértő forgatókönyvére improvizálnak a színészek. Egy színész „kintről”, egy színész „bentről”.

A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy februári hétvégét egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.

A 2023|2024-es évad egy magyarországi bemutatóval indul, Tena Štivičić kortárs horvát drámaírónő 3tél című díjnyertes darabjával Alföldi Róbert rendezésében.

Tortúra - pszichothriller sajnos elfogyott
13 Esemény

William Goldman:
Tortúra
pszichothriller 2 részben
Stephen King regénye alapján

Frankenstein sajnos elfogyott
13 Esemény

16+
120 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: bunraku, maszk, óriásbáb

FŐBB SZEREPEKBEN: Kuncz Feri: Sándor Péter, Horn Mici: Varga Izabella, Kőnig: Hujber Ferenc, Vitay Tábornok: Szőke Zoltán, Vitay Georgina: Pásztor Virág.

"A költő nem csak akkor költő, amikor épp ír. Ahogy a tanár sem csak akkor tanár, ha a diákjai előtt áll"

„Minden gondolkodás megrázkódtatással kezdődik”.

A Moravetz Produkció 2004-től olyan nagyszabású zenés, történelmi művek létrehozója, mint pl.: az „Egri csillagok” a – „Zrínyi 1566” – „A Fejedelem” – „Sárkányszív” – „Csodaszarvas” – „Volt egy seregünk” vagy az „Isten rabjai”. Ezek az előadások, bemutatójuk óta műsoron vannak. Talán ennek köszönhető, hogy a Magyar Történelmi Panoptikum Alapítvány felkérésére megírtam a „Márvány likőr” című művet, mely Deák Ferenc és Gróf Festetics Mária szédületes „fehér szerelméről”, s a kiegyezés körüli bonyodalmakról szól.

A többféle feldolgozást is megélt alapművet most Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerhetik meg a Budapesti Operettszínház nézői.

„Ötvös András vagyok és szegény. Nem, ne úgy értsék, hogy szegény Ötvös András…!

Diplomácia - Alföldi Róbert, Sztarenki Pál, Bárdi Gergő, Sütő András, Varga Ádám sajnos elfogyott
13 Esemény

A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától, ördögi tervétől. A párizsi svéd konzulnak, Raoul Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, s lebeszélje Dietrich von Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Mi minden múlik egyetlen emberen? Vagy egy találkozáson? A lelkiismereten?

Szerb Antal Száz verse - Bálint András estje sajnos elfogyott
13 Esemény

Szerb Antal Száz verse. A cím megtévesztő. Nem száz vers hangzik el, hanem egy bámulatos műveltségét szertelen csacsogással elfedő, végtelenül szerény és éppannyira csodálatos író-olvasó-szerkesztő-fordító-tanárember elevenedik meg a színpadon.
Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Ott, ahol szaladnak a szőlőszemek, ahol feketéllnek az olajbogyók, ahol a narancsok nem hógolyók: ott mesélik Odüsszeusz történetét. Bábos kalandjáték iskolásoknak.

Szabó Magda fordulatokban bővelkedő, lehengerlő története Garajszki Margit átiratában, Farkas Bence zenéjével kel életre a Bartók Színház nagyszínpadán.

„Mi marad belőlünk? Talán a temetők. És az emlékek. Emlékek vagyunk. A dunai svábok.”

jelenetekbe rendezett audio-séta a magyarországi németek kitelepítéséről

Távlatok helyett sorsokat, történelem helyett személyes tragédiákat mutat fel ez a fájóan komikus, prózaian zenés történet.

Feketeszárú cseresznye sajnos elfogyott
13 Esemény

„A Feketeszárú cseresznye magja egy egészen jelentéktelen epizód. Egyetlen pezsgős éjszaka hangulata, amely sehogy sem akar elfakulni bennem.." - Hunyady Sándor, író

A provokatív, ironikus, rendkívül népszerű stand up comedy igazi felszabadító effektussal él. Akik már látták, állítják, hogy a két nem közötti megértés és elfogadás útját indítja el. Valami megváltozik előadás után, ha más nem is, a kommunikáció mikéntje bizonyosan. Megnyílik egy olyan érzékelési tartomány, amely addig zárva maradt.

Ismernünk kell színjátszásunk nagyjait. És Fedák egyike volt a legnagyobbaknak. Ő volt A primadonna. Sztár Pesttől New Yorkig. Megjárta a csúcsokat és a poklokat. Méltán ünnepelték, és méltatlanul félreállították. Szűcs Nelli idézi meg alakját, személyiségét, a tehetség megfejthetetlen titkát.

Az önirónia nagymesterének legjobb korszakát idéző színpadi mű New York városában játszódik, ám hála a szerző egyéni látásmódjának, a darab a magyar közönség számára is ugyanolyan szórakoztató, mint az amerikainak.

Cseh Tamás arról énekelt valaha, hogy azt hittük, a dalokban angolul kimondják azt, amit magyarul nem tudunk, de nem így van. A kérdés attól még eleven: be vagyunk-e zárva az anyanyelvünkbe, vagy épp ellenkezőleg: magyarnak lenni nemcsak kollektív neurózis, de kollektív boldogság is.

A nagy sikerrel bemutatott Rumini című előadásunk után ezúttal is Berg Judit egyik ikonikussá vált kalandregénye elevenedik meg, hogy izgalmas utazásra hívja a gyerekeket. Ezúttal a sok kötetet számláló Lengemesék sorozatból az egyik legérdekesebbet állítottuk színpadra, mely cselekvő szereplővé teszi fiatal közönségünket. Ők szövik majd ugyanis a mese fonalát.

Szabad színház és derű, groteszk jelenetek és álpatetikus hangvétel – ám az előadás a színházról mint a túlélés lehetőségéről is szól a hazáját elhagyni kényszerülő beregszászi társulat előadásában.

Gengszter nagyi sajnos elfogyott
13 Esemény

10+
120 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: bunraku, óriásbáb

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!