Program


MÁV Unokák/2.

MÁV Unokák/2.

Műsor
Mesék – zenében 2.
Csajkovszkij: Csipkerózsika - balettzene

Műsorvezető: Seidl Dénes
Vezényel: Dénes-Worowsky Marcell

 több...

A Dénes-Worowsky–Seidl páros (karmester – műsorvezető) a remekül sikerült tavalyi Diótörő után idén újabb Csajkovszkij balettel örvendezteti meg hallgatóinkat. A Csipkerózsika a meseirodalom legrégebbi, több évszázados múltra visszatekintő alapmeséinek egyike, amelynek változatai több európai nemzet meséi között is előfordulnak. A napjainkban ismert változatot a Grimm fivérek írták 1812-ben, az ő forrásuk a francia Charles Perrault 1697-ben megjelent Lúdanyó meséi című gyűjteménye. Csajkovszkij egész estés táncjátéka szavak nélkül, a mozdulatok nyelvén „mondja el” a történetet, amelyben persze nemcsak annyi történik, hogy megértjük a cselekményt, hanem vég nélkül gyönyörködhetünk a mozdulatok szépségében, a tánc művészetében. Az olyan nagy zeneszerzők, mint Csajkovszkij esetében azonban a zene szerepe is több annál, mintsem hogy táncolni lehessen rá, hanem önmagában is kifejezi a szereplők karakterét, érzelmeit, félelmüket, bánatukat, örömüket. Hangversenyünkön mindebből megmutatunk érdekes és szép részleteket.

Ajánló


Különleges forgószínpad, extra fények, kivetítők és közel 120 szereplő (színészek, táncosok, Tűzmadarak, a…

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!