Program


ÚJ MŰVEK - Fehér György Miklós

ÚJ MŰVEK - Fehér György Miklós

Fehér György Miklós
ÚJ MŰVEK BEMUTATÓ HANGVERSENYE

Aktuális előadások



Közreműködnek:
Huszár Anita – ének, próza, Cser Ágoston – ének
Benyus Kinga – hegedű, Benyus Bernadett – brácsa, Benyus Sándor – nagybőgő, Kovács Zoltán – fagott, Cs. Nagy Ildikó – zongora

Vezényel: Fehér Dominika

MŰSOR:
Fehér György Miklós: Aranypor szálldos (Új dalok Marton Árpád verseire)
Fehér György Miklós: Bú, Bá és Búbá – Zenés mese a szerző szövegére

Aranypor szálldos: A közösségi oldal hozott a zeneszerző elé a költő Marton Árpád alkotásai közül olyan érdekes, látszólag „konzervatív”, de mégis izgalmasan újszerű költeményeket, amiket aztán a szerző egyszerűen nem hagyhatott megzenésítés nélkül. Most egy dalciklust hallhatunk ezekből.

Bú, Bá és Búbá: Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon sem túl, sőt jóval az üveghegyeken innen volt egyszer egy apuka. Az az apuka rendszeresen mesélt saját maga által kitalált meséket a gyermekeinek. Az egyik ilyen mese volt a három királyfiról szóló Bú, Bá és Búbá című mese. Teltek, múltak az évek, az apuka nagypapa lett és úgy gondolta, unokái számára megzenésíti ezt a mesét.

Az új művek létrejöttét és elhangzását az NKA Nemzeti Kulturális Alap támogatta

További ajánlataink


A hagyományos újévi koncerten felcsendülnek a zeneirodalom legismertebb művei Bachtól Liszt Ferencig, Leonard Cohen-en át Piazzolla-tól Michael Bublé-ig.

A legelső ferences jótékonysági koncert még Ferences jótékonysági est néven 2009-ben került megrendezésre a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány szervezésében. Azóta…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!