A német színház és film megújítója, Rainer Werner Fassbinder műve egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal.
A De la Motte-Beer-palotában ezúttal egy izgalmas gasztro-irodalmi előadás kel életre, amelynek alapját Dragomán György zseniális novelláival a fókuszban a kortárs magyar irodalom legjavából válogatott írások alkotják.
Egy kiélezett helyzetben találkozik egymással tizenkét ismeretlen ember. Meg kell találniuk a közös hangot, miközben mindannyian a saját igazukat hangoztatják. Kimondott szavaikkal talán nem is az igazságot keresik, csak megpróbálják elfedni saját sérelmeiket.
Országosan egyedülálló kezdeményezés jogi szakemberek részvételével a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciójában.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Előadásunk komédia, témáját a párkapcsolatokra jellemző helyzetek és történetek adják.
Katy Brand: Minden jót Leo Grande
Neil LaBute:
Ha lenne valakim
Fordította: Göttinger Pál
Barta Ágnes és Mészáros Martin előadásában
Egy nagy lebukás szimfóniája, e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadva. Stephanie boldogan éli a hű feleségek életét: gondoskodik a háztartásról, neveli a gyerekeket - aztán egy napon kap saját számítógépet. Be is csap a mennykő.
Berecz András ének és mesemondó estje.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Zenés komédia örökzöld slágerekkel a Liliom Produkció előadásában.
Korszakos festő távozik az élők világából. Képei a világ minden jelentős múzeumában fellelhetők, és egy magára valamit is adó műgyűjtő ki nem hagyná alkotásait a gyűjteményéből.
Gregor Bernadett estje Karády Katalin emlékére
Dunaszínház est
Ötvös András vagyok és szegény. Nem, ne úgy értsék, hogy ó szegény Ötvös András...!
Farkas Zita: Egy vagyok
Verses performansz a női lélek szépségeiről, fájdalmairól, örömeiről, titkairól
Versek a szeretetről, a vágyról, a mindent elsöprő szerelemről, az elfogadásról, az életről a halálról, az emberről.
A Pesti Művész színház vígjátéka
A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadása.
LAZA ESTI BESZÉLGETÉS a pályájáról, az életéről, a sikereiről.
Beszélgetőtárs: VALLER GABRIELLA
3–6 éveseknek // 45 perc szünet nélkül
”Erős a házunk, teli a kamránk”- mondja Kippkopp Tipptoppnak. „De üres a karunk. Hiányzik innen…egy gyerek!”- sóhajtja Tipptopp.
A Közép-Európa Táncszínház társulata az óvodás és kisiskolás korosztályt célozza meg előadásával, amelyet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Halász Judit dalai inspiráltak.
Miután szegény Lotti árván marad, gonosz mostohája, és annak leánya, Berta szolgasorban tartják őt. Egy alkalommal, mikor vizet húz testvérének, beleesik a kútba. Egy másik világba csöppen, Holle anyó birodalmába.
Dumaszínház est
A Magyarországi Szerb Színház és a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata közös produkciója
"Mielőtt megkezdjük a tárgyalást, arra kérem önöket, hogy mindent felejtsenek el, amit erről az esetről olvastak vagy hallottak. Valóban mindent. Kizárólag önök kapták meg a jogot, hogy itt ítélkezzenek, önök az esküdtek, a laikus bírák, akik ma Lars Koch vádlott felett törvényt ülnek. A törvény felruházza önöket azzal a hatalommal, hogy egy ember sorsáról döntsenek."
élő zenés bábjáték
gyermekmusical a Pesti Művész Színház - Fogi Színház előadásában
Hogyan alakul ki a VILÁG? Járjuk körbe együtt! A népi motívumokra épülő játék során megteremtődik az ég, a föld, a Nap, a Hold, a csillagok, a vizek… virágok, állatok. Gyere el, és teremtsünk együtt egy színes VILÁGOT!
Dérynétől , István a királyig című zenés történelmi előadása egy különleges zenés utazásra invitálja a színházat kedvelőket 2025 február 22-én 18-órától a Művelődési központ és közösségi ház színház termébe.A zenés vígjáték a magyar zenés színház történetét mutatja be a Budapesti Operett színház neves művészeinek Ullmann Zsuzsa és Kovács Szilárd előadásában.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!