Színház

1844 program


Egy életem: Mucsi Zoltán sajnos elfogyott
13 Esemény

2025. március 5-én, 19 órától Mucsi Zoltán, EGY ÉLETEM című életrajzi stand up estjét láthatják a KMO-ban.

A Pesti Művész Színház legújabb előadása, a "Nevetni kell ennyi az egész "egy igazi klasszikus kabaré, amely a régi idők humorát és szellemiségét idézi meg. A fergeteges jelenetek és sziporkázó poénok garantáltan mosolyt csalnak minden néző arcára. Ha egy könnyed, szórakoztató estére vágyik, amely tele van nevetéssel és emlékezetes karakterekkel, ezt az előadást nem szabad kihagyni!

FŐBB SZEREPEKBEN: Kuncz Feri: Sándor Péter, Horn Mici: Varga Izabella, Kőnig: Hujber Ferenc, Vitay Tábornok: Szőke Zoltán, Vitay Georgina: Pásztor Virág

Igazi stand-up-comedy színházi fűszerezéssel – Kálloy Molnár Péter módra.

A Vartich József Bérlet második előadását a Győri Nemzeti Színház hozza el Salgótarjánba!

Egy véletlen találkozás, amelyből megrendítő szerelem lesz..
A középkorúak szerelmének, hiányainak emlékezetes felmutatása ez, mely színpadi változatában is felemelő, szívszorító perceket okoz, hangsúlyozva az emberi, elsősorban a női méltóságot.

Győri Balett: Tranzit

-est két részben –

A műsor a Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára készült.

Kisvakond a turista – Kedvenc hősünk unatkozik. Éghajlat változásra van szüksége.

Mentőakciók szárazon és vízen, levegőben vagy akár a föld alatt! Lehetetlen nem létezik, csak újabb kalandok és tengernyi izgalom. Végre itt a Bábszázad, akik színre viszik a mancsokat.

Hans Christian Andersen talán legismertebb meséjének új, modern feldolgozása tökéletesen illeszkedik a Magyarock Dalszínház mesebemutatóinak sorába. A látványos, mai köntösbe öltöztetett közismert történet főhőse Rúti, a kiskacsa, akit állítólagos csúfsága, különcsége miatt mindenki kiközösít, ezért bánatában és szégyenében elvándorol.

A Kuckakaó mesesátor egy csoda sátor, amit közösen tudunk idevarázsolni és ha ügyesen mondjuk a varázsigét, akkor mesét, közös játékot, kézműves foglalkozást és kakaót varázslunk. Fontos, hogy hozd a mesés jókedvedet, a zseblámpádat, a tesódat, és a plüssödet!


Tizennyolc c. előadásunkban Tisza István politikai karrierjén és tragikus sorsán keresztül, a háború és az azt követő események tükrében mutatjuk be a Magyar Királyság utolsó napjait és az új korszak kezdetét a 20. századi magyar történelemben.

A történelmi musical a 19. századba, a szabadságharc idejére röpít minket. A mű főszereplői a Baradlay család tagjai. A császárpárti Baradlay Kázmér özvegye, szembe szegülve férje végakaratával, jó magyarnak, boldog embernek szeretné látni a fiait.

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő
(Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik
,,lánybúcsújukat”.

A remek zenékkel fűszerezett vígjáték az ismert szerzőpárostól garantált szórakozást nyújt a kikapcsolódni vágyó nézőknek.

Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán
– zenés játék –

A Hamupipőke a Grimm–fivérek egyik legismertebb meséje jámborságról és gonoszságról, hatalomvágyról és becsületről, ármányról és hűségről. Hamupipőke egy bálban, tánc közben ismeri meg a Herceget, s előadásunk is tánccal, zenével meséli el történetüket.

A Madison megye hídjai Robert James Waller nagy sikerű regényének filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. 1965. Amerikai kisváros.

A Lábujjhegyen új évadában ismét játékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész: minden előadáson egy-egy hívószót vagy témát körbejárva idézik meg a tánc- és zenetörténet legendás alakjait, megkerülhetetlen mesterműveit és lebilincselő történeteit.

Ünnepelje velünk az Nőnapot!

Clauságok - Liptai Claudia önálló teste

Süsü, a sárkány
Zenés mesejáték
Előadja: Fogi színház előadásában

zenés családi mesejáték egy részben

(Bálint Ágnes azonos című meseregénye alapján a színpadi adaptációt készítette: Bártfay Rita)
Zeneszerző: Csiszár Ferenc

Mihail Ugarov Ilja Iljics halála c. színdarabja nyomán írta: Vági Eszter és Rajkai Zoltán

Nagy és nemes feladatra vállalkozik a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi antológiájának színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása annak az évek óta tartóalkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!