Program


Az Öröm Útja
8

Az Öröm Útja

Szeretettel ajánljuk figyelmébe Fertőszéplak 2016 óta évről-évre megnyíló rendezvényét, az Öröm útját. Az idén is egy több mint 2000 éves történet elevenedik meg szemeink előtt. Egy különleges, zenés misztériumjáték, mely nem csupán 60 fertőszéplaki és környékbeli ember összefogásának eredménye, de egyben hitvallás is.  több...

Aktuális előadások




Leginkább az Örök Reményt szeretnénk Önöknek továbbadni. A hitet, hogy nem vagyunk egyedül a világban. Előadásunk egyik legnagyobb értéke, egyben a legesendőbb része is az, hogy minden szereplő amatőr. Kérem, nézzék el nekünk botlásainkat és értékeljék lelkesedésünket!

Büszkén emlegetjük Fertőszéplakot a Fertőpart kincsesdobozának, melyre alapot a természeti és épített értékei mellett egyre többször az ilyen kezdeményezések, rendezvények, értékadó, közösségteremtő alkalmak adnak.”

Kóbor Attila
Fertoszéplak polgármestere


A FERTőSZÉPLAKI ÖRÖM ÚTJA

HÚSVÉTVASÁRNAPTÓL PÜNKÖSDIG

50 NAP, 14 ÁLLOMÁS, 11 JELENETBEN.

1. Jézus föltámad halottaiból

2. A tanítványok látják az üres sírban hagyott lepleket

3. Jézus megjelenik Mária Magdolnának

4. Jézus megjelenik az emmauszi tanítványoknak

5. Az emmauszi tanítványok fölismerik Jézust a kenyértörésben

6. Jézus megjelenik a tizenegy apostolnak

7. Jézus hatalmat ad tanítványainak a bunök bocsánatára

8. Jézus megjelenik Tamásnak

9. Jézus megjelenik az apostoloknak Tibériás tavánál

10. Jézus átadja a fohatalmat Péternek

11. Jézus tanítványait a világba küldi

12. Jézus a mennybe megy

13. Az apostolok Máriával együtt imádkozva várják a Szentlélek eljövetelét

14. Krisztus elküldi a Szentlelket

„Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.” (Jn. 3/17.)

További ajánlataink


Július havában a Sas-hegy lejtőin napközben a túrázót próbára teszi a 30 fok feletti kánikula. De amint a Nap a horizont felé…

Augusztus 12-18. között rendezik meg idén az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseményét, a Kaposfestet. A hangversenyek résztvevői a világ élvonalába…

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!