Program


Babaszínház- Cini-cini muzsika

Babaszínház- Cini-cini muzsika

Első színházi élmény 0-3 évesek számára a Vaskakas Bábszínház előadásban
 több...

Aktuális előadások



Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica.
Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol.
Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban!

Tervező: Wunder Judit e.h.
Zeneszerző: Rab Viki
Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas
Játssza: Rab Viki és Szúkenyik Tamás

A társulat a babaszínházról:
"Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra.
Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú évek óta tartó vizsgálatai alapján ismert, hogy a művészi élmények már a méhen belüli életben is befolyásolják a fejlődést. A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen.
Kínában már akkor tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk első kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követő három év egész életünkre kihat.
Irányt szab személyiségünknek, kreativitásunknak, lelki egészségünknek, egyszóval mindennek, ami bennünk később igazán fontos lesz.
Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet."

További ajánlataink


Rumini újra a Magyar Színház színpadán! A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek: Ferrit-sziget gonosz…

Ősbemutató! Egy büszke cigányfiú, Lojko Zobar és a gyönyörűséges cigánylány, Radda találkozása, akik a szerelem mindent elsöprő érzését mégis béklyónak…

Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!