Programm


Platon Karataev – Napkötöző - Lemezbemutató koncert

Platon Karataev – Napkötöző - Lemezbemutató koncert

A Lev Tolsztoj-karakterről elnevezett Platon Karataev 2016-os megalakulása óta a lehető legtermészetesebben haladt előre, és lépett elő Magyarország egyik legnépszerűbb gitárzenekarává úgy, hogy ebben sokkal inkább erős megérzések sora, mint túlzott magabiztosság vezérelte a tagokat.  mehr

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: April 19. Freitag, 20:00

A 2017-es bemutatkozó lemez (For Her) óta kétéves időközönként nagyon egyedi dalok érkeznek a csapattól. A 2020-as Atoms után 2022-ben jött a Partért kiáltó, 2024-ben pedig a Müpában debütál a negyedik album, a Napkötöző.

A budapesti zenekar két dalszerző-frontemberrel, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén énekes-gitárosokkal, valamint folk-rockos ihletéssel indult, és első nagylemezével máris nemzetközi sikereket ért el. Dalaikat azóta is több milliószor streamelték a világ minden tájáról. A Platon Karataev aztán második, Atoms című lemezével ellépett az addigi akusztikus iránytól egy erőteljesebb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbensőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a vonalon halad tovább az együttes 2022-ben megjelent Partért kiáltó című harmadik albuma, amelyen már nemcsak mutatóba van magyar nyelvű dal, hanem az összes anyanyelvünkön szól. Ezek témájában a természet figyeli az embert, a víz, a hegy és az erdő szeme néz ránk, és tovább bolyongunk a létezés magja körül. A Fonogram-díjas LP után a következő anyag Napkötöző címmel érkezik 2024 tavaszán, és ezt a Müpában mutatja be az együttes. A szerzemények középponti szimbóluma ezúttal a Nap lesz, de folytatódik az előző lemezen megkezdett út is - tovább tágított gitárzenei hagyományokkal és misztikus felhangú szövegvilággal.

Platon Karataev:

ének, gitár: Balla Gergely
ének, gitár: Czakó-Kuraly Sebestyén
ének, basszusgitár: Sallai László
dob: Bradák Soma

Rendező: Müpa

Unser Angebot


Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.

A Neoton Família az egyik legnépszerűbb magyar popzenei együttes. Angol nevük: Newton Family, ezutóbbi néven jelent meg több lemezük Japánban, Nyugat-Németországban, Argentínában és Spanyolországban.

Angebote


Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél…

A tavaly hatalmas sikert aratott, teltházas aréna koncert után a világhírű zongoraművész és zeneszerző, Péter Bence 2024. december 7-én ismét…

David McVicar gyönyörködtetően látványos Tosca-rendezésének középpontjában ezúttal a norvég Lise Davidsent találjuk, aki pár rövid év leforgása alatt New York…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!