Podujatie


Solére – Kapcsolódások / HEY, JUNE!

Solére – Kapcsolódások / HEY, JUNE!

Az énekes-dalszerző-producer Szigeti Zsófia 2020-ban adta ki első dalát Solére néven, és gyorsan a kortárs hazai popzene egyik népszerű előadója lett. Dalközpontú elektronikus popzenéje a rádiókba is utat talált magának, slágereit az IMA című, tizenhét számos debütlemez követte 2022-ben.

Aktuálne podujatia



Solére azóta sem állt le, sőt, nemzetközi Spotify-kampány arca lett 2023-ban, Müpa-koncertje pedig mélységeket és magasságokat megmutató bensőséges estet ígér a Hey, June!-sorozat nyári programjában.

Solére-t a folyamatos megújulás jellemzi, 2023 nyarán megjelent második, KIKI című EP-je ismét új alkotói korszakot hozott pályáján, de videoklipjeiben is folyamatosan megújul, illetve minden időszakában közvetít egy fontos üzenetet közönsége felé. Az elsők között volt Magyarországon, aki a fiatal előadók közül bátran vállalta mentális betegségeit, és zenei tevékenysége mellett azóta is rendszeresen vesz részt mentálhigiénés témájú, preventív eseményeken, példát mutatva ezzel generációjának. Szövegcentrikus dalaival élőben is közeli kapcsolatot ápol hallgatóival. 2023-ban Magyarországon is elindult a Spotify által kezdeményezett, női előadók egyenjogúságát támogató Equal kampány, az utolsó negyedéves időszakban Solére lett a nagykövete, a program egyik kiemelkedő pontjaként a New York-i Times Square egyik óriás LED-falán is megjelent. A Müpa bensőséges hangulatában a saját lelkét egyébként is egyre jobban kitáró énekesnő olyan mélyre és olyan magasra viszi majd közönségét érzelmei hangján, ahol talán a hozzá legközelebb állók sem jártak még. Ahogyan ő fogalmaz: „ez az előadás a kapcsolódásaimról szól, amelyek az elmúlt években leginkább formáltak; legyenek ezek toxikus vagy építő jellegűek”.

ének - Szigeti Zsófia
dob - Kovács Miklós
DJ - Varga Tamás
gitár - Doór Mátyás

Rendező: Müpa

Tipy


Berlioz kései operanyitánya, a Beatrix és Benedek izgalmas, dinamikus zene. Csajkovszkij Hegedűversenye a 19. egyik legnépszerűbb versenyműve: egyszerre virtuóz és…

A 2024-25-ös évad utolsó Metes világközvetítésén újra láthatjuk Bartlett Sher sziporkázóan eleven Rossini-rendezését, s az előadást a komponista szülővárosában, Pesaróban…

2022 után ismét a Várkert Bazárban koncertezik a nyolcvanas évek kultikus csapata, az Európa Kiadó. Annak idején villámgyorsan váltak a…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.