Tom Jones (1963) - Very British – Szatírák és groteszkek / MÜPAMOZI
A film tarolt az 1964-es Oscar-gálán: legjobb film, legjobb rendezés (Tony Richardson), legjobb adaptált forgatókönyv (John Osborne) és legjobb filmzene (John Addison). Læs mere
A film tarolt az 1964-es Oscar-gálán: legjobb film, legjobb rendezés (Tony Richardson), legjobb adaptált forgatókönyv (John Osborne) és legjobb filmzene (John Addison). Læs mere
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Mandag, 07. Oktober 2019 19:00
A további hat jelölésről nem is szólva. Erős brit fölény. Szinte érthetetlen. Henry Fielding Tom Jones című regényét (1749) inkább gondolnánk fáradt kötelező irodalomnak. Ráadásul a rendezőtől senki sem számított kosztümös, főként nem kacagtató filmre. Tony Richardson a brit free cinema elismert alkotója volt már akkor, csakhogy szép, súlyos társadalomelemzései miatt: Dühöngő ifjúság, Egy csepp méz, A hosszútávfutó magányossága. Ezekkel ellentétben a Tom Jones vicces, szemtelen és szabad szájú. Néha átcsap némafilm burleszkbe, ironikus inzerteket szúr a jelenetekbe, nem tartóztatja meg magát a testiségtől és a finomnak nem mondható tréfáktól. Arról már nem is szólva, hogy a szereplők néha kibeszélnek a filmből.
Fielding terjedelmes kópéregényéből a drámaíró John Osborne alkotott modern kópéfilm-forgatókönyvet. Ráadásul úgy, hogy Fielding humorát és harapós szatíráját bravúrosan átrántotta a 20. századba. Az egészet átjárja az ifjúság és a szabadság friss fuvallata. Ha valakinek fenntartásai lennének a kosztümös filmeket illetően, megnyugtathatjuk: a kosztümöket szemérmetlenül viselik, és a molyoknak esélyük sincs, hogy beléjük egyék magukat. Az ordas nagy kacsintások pedig világosan jelzik: ez nem a 18. század Angliájáról szól, hanem egy olyan képmutató világról, ahol a parókákat tökfejek viselik.
Angol nyelven, magyar felirattal.
A francia zene - akárcsak a francia konyha - kifinomultságáról híres, az ízek és a színek tökéletes összhangjáról, a részletek kidolgozottságáról. Igazi ínyencség.
François Leleux a világ egyik legjobb oboaművésze, egyszersmind kiváló karmester. A Nemzeti Filharmonikus Zenekarhoz az utóbbi években úgyszólván „hazajár”: koncertjei rendre lelkes sikert aratnak és visszahívást eredményeznek. Pályája igen korán kezdődött: már tizennyolc esztendősen a Párizsi Opera első oboása volt, később a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara és az Európai Kamarazenekar szólistájaként is muzsikált.
1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.
A „Popzene időgépben” koncepció mögött mindenki által ismert kortárs popsikerek és örökzöld popslágerek swingesített, jazzesített, doo-woposított, Motown-hangzású soulba ültetett feldolgozásai…
Számít-e a múzsa csókja, és egyáltalán mi az? Honnan és hogyan jön a zene, a szöveg, és minden, amit nem…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.