Programm


Újjászülető örökségünk - séta a Nemzeti Hauszmann Programban megújuló Budavári Palotanegyedben

Újjászülető örökségünk - séta a Nemzeti Hauszmann Programban megújuló Budavári Palotanegyedben

Ismerd meg velünk legendás építészünk, Hauszmann Alajos munkásságát, valamint fő műve, a Budapest ikonikus épületegyüttesének számító Budavári Palota és környezete újjászületését, utána pedig fogyassz el egy frissítőt a jegyhez járó italkuponnal!

Aktuelle Veranstaltungen







A budai Királyi Palota Hauszmann Alajos tervezte gyönyörű épületegyüttese ismét hajdani, a múlt század fordulójára elnyert szépségében ragyoghat! A Budavári Palota és környezete a Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően az elmúlt években jelentősen megújult és egyre inkább visszanyeri régi fényét. A palotát kísérő, de a második világháború után bontásra ítélt épületek közül a Lovardát, a Főőrséget, a Stöckl lépcsőt és a Hauszmann-féle rámpát immár az eredetihez méltó állapotában csodálhatjuk meg. Az egykori királyi rezidencia előterében, a mai Szent György téren napjainkban bontakozik ki a József főhercegi palota és a Honvéd Főparancsnokság, valamint a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet egykori székházának sziluettje is. Szintén jelenleg zajlik a palota „A” épületének rekonstrukciója. A Hauszmann-sztori című kiállításunkban bemutatjuk a program névadóját, Hauszmann Alajost és munkásságát, majd felkerekedünk, hogy körbejárjuk fő műve, a Budavári Palota külső helyszíneit, miközben mesélünk az újjáépítések kulisszatitkairól, szakmai kihívásairól, valamint a fejlesztések eredményeiről, jelenéről és jövőjéről. Milyen mesterfogásai vannak a rekonstrukciós munkának? Hogyan maradhatott meg az eredeti patina a palota impozáns szökőkútjainak szobrain? Mitől lenyűgöző a Lovarda díjnyertes tetőzete? Hol található a budai Vár legromantikusabb, mediterrán hangulatú kertje? Újjászülető örökségünk színes bemutatását az ugyancsak felújított Karakas pasa tornyában zárjuk egy frissítővel!

INDULÁS: A Hauszmann-sztori című kiállítás, Budavári Palota déli összekötő szárnya, II. emelet
ÉRKEZÉS: Budai Vár, Csikós udvar, Információs pont – Karakas pasa tornya, Pasha Café
IDŐTARTAM: 120 perc

 Jó tudni
•  kültéri és beltéri program
• 12 éves kor felett ajánlott
• a megadott időpontban indulunk, a későn érkezőket nem áll módunkban megvárni
• rossz időjárás (például esőzés) esetén is megtartjuk
• macskaköves utakon, lépcsőkön, szűk folyosókon közlekedünk, a séta nem akadálymentes
• megfelelő cipő viselését javasoljuk
• a sétajegy egy italkupont is tartalmaz:
          - a kupont közvetlenül a séta előtt kapják meg a résztvevők,
          - a Pasha Café-ban beváltható a séta napján,
          - egy pohár frissítő fogyasztására jogosít (kávé, tea, szénsavas vagy mentes ásványvíz, szénsavas vagy rostos üdítő)

 

Az oldalon közzétett fotók, szöveges tartalmak, valamint a Budai Várséták programelemei és sétái során elhangzó előadások szerzői jogi védelem alatt állnak, amelyek jogtulajdonosa a Várkapitányság Nonprofit Zrt. A jogtulajdonos engedélye nélkül tilos azokat részben vagy egészben akár eredeti, akár átdolgozott formában rögzíteni, többszörözni, nyilvánosan előadni vagy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni, harmadik személynek továbbadni. Jogsértés esetén a Várkapitányság Nonprofit Zrt. megteszi a szükséges intézkedéseket és megindítja a vonatkozó jogszabályok szerinti eljárásokat.

Angebote


Pusztulásukban is lenyűgöző épületek a Monarchia legnagyobb katonavárosában, ahová eddig nem mertél belépni…

Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykori patika- és lakóházra, amely a…

Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozata az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!