A Karmelita épületegyüttes csodálatosan megújult templomterében 2020 őszén programsorozat indul útjára, mellyel a főváros legrégebbi rendezvényhelyszíne születik újjá. A Karmelita nemcsak a budai Vár egyik ikonikus épülete, de kulturális helyszínként is több száz éves múlttal rendelkezik: 1787-ben itt nyílt meg Buda első kőszínháza, amely 1790-ben – idén éppen 230 éve – az első magyar nyelvű előadás színhelye volt.
A hajdani Várszínházban olyan neves magyar művészek fordultak meg, mint Blaha Lujza, Déryné Széppataki Róza, Egressy Gábor, Laborfalvi Róza vagy Lendvay Márton, de itt próbálta Haydn nagyszabású remekművét, A teremtést, és itt adta 1800. május 7-én egyetlen budai koncertjét Beethoven.
E gazdag múltra visszatekintő hely szelleme szinte megköveteli, hogy a művészet is helyet kapjon a falak között: a Karmelita épületegyüttes a Nemzeti Hauszmann Program keretében megvalósult felújításának eredményeként folytatódhat az épületben megrendezett komolyzenei hangversenyek nemes hagyománya.
A magyar kultúra legjelesebb napjain tematikus koncerteket hallgathatunk meg a legkiválóbb hazai muzsikusok előadásában. A zenei programkínálat tartalmas szórakozást nyújt a fiataloknak és idősebbeknek; a patinás épületben megrendezett hangversenyeken a régizenétől a 20. század legnagyobb zeneszerzőinek művein át a népzenéig egyaránt változatos előadások közül válogathat a zeneszerető közönség. Neves hazai és határon túli művészek, ifjú tehetségek is vállalták, hogy a magyar kultúra történelmünk kiemelt jelentőségű helyszínén ápolják a magyar zenei örökséget.

tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!