Spirit Színház

Spirit Színház

Saját játszóhelyen, a Margit híd budai hídfőjénél, az Árpád fejedelem útja 3-4. szám alatt a Spirit Színház folyamatosan várja nézőit.

A 2011-ben alakult színház egy egyéni repertoárral rendelkező, minden érdeklődő néző számára elérhető professzionális körülmények között, saját épületében, neves magyarországi színészekkel és alkotókkal dolgozó magánszínház. Magas színvonalat képviselő, igényes alkotóműhely.

A darabválasztások egyediek, a színház rövid története ellenére több ősbemutató létrehozásával büszkélkedik.

Olyan kamaraszínházi, intim teret igénylő előadásokat tartunk műsoron, amelyek értéket közvetítenek és az emberek lelkéhez jutnak. Az emberi sorsok, drámák, a hibáinknak mutatott ironikus tükör éppúgy előadásaink része, mint a szerelem, a komédia vagy épp a zene. Bemutatunk életrajzi ihletettségű műveket, olyan művészek, közéleti emberek portréját rajzolva meg, akiknek sorsa iránymutató, elgondolkodtató lehet.

A kis szereplőlétszámmal, kevés helyigénnyel rendelkező előadások bárki számára elérhetőek ország illetve világszerte. A Spirit Színház igyekszik eljutni a nemzetközi közönséghez is, hogy a kultúrát házhoz vigye, élményt adjon és szórakoztasson.

Előadásainkban az emberi kapcsolatokra, a probléma megoldások eszközeire, az önismeret fontosságára fókuszálunk.

Fortsæt Árpád fejedelem útja 3-4., 1023 Budapest

Spirit Színház

53 events

Spirit Színház, "Tabuk nélkül" kamaraterem

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld: